Önkéntes nap
2011. október 1.

Régi hagyományt elevenített fel a Kós iskola október 1-jén: az önkéntesség éve alkalmából iskolaszépítésre hívta a szülőket, akik szép számmal, mintegy 120-150 fővel képviseltették magukat. A két első osztály a régi épületrészben lévő tantermük ablakait szigetelte le, mások virágokat ültettek át, radiátort vagy ajtót festettek, szekrényt szereltek, illetve építettek, ablakot szereltek, vagy éppen osztálytermet díszítettek.

Akinek nem jutott hely az épületen belül, az udvaron tehette hasznossá magát: padot, mászókát, homokozó keretet, esetleg focikaput festett, vagy a bejárati ajtót javította, szépítette, és növényt ültetett, vagy éppen gyomlált. Mindenkinek jutott feladat, senki nem unatkozott. Közben persze beszélgettek is a szülők, tanárok, tehát a munka egyben közösségi élmény is volt. A fenntartó VAMÜSZ a festékek és anyagok árához mintegy 40 ezer forinttal járult hozzá. Az iskola zsíros kenyérrel, pogácsával, almával és teával kedveskedett a serényen dolgozó felnőtteknek és gyerekeknek. Néhány osztályban a távolmaradó szülők is hozzátették a magukét: sütivel, pénzzel támogatták a munkát.

Tennivaló van bőven, több osztály tervezi, hogy az elmaradt munkák egy részét pár héten belül pótolják. A régi iskolaépület összes ablakának szigetelése is időszerű lenne, mellyel jelentős költségmegtakarítást lehetne elérni. A szülői munkaközösség valószínűleg vállalná is nagy részét a munkálatoknak, a WTE Zöld Hajtás klubja szigetelő csapatának közreműködésével - akik a mostani szigetelésen is tréninget tartottak a szülőknek. Az ezzel kapcsolatos várható költségek felmérése folyik, reméljük, a tárgyalások eredményesek lesznek. Az iskolaszépítést pedig - reméljük - tavasszal folytatjuk!

Debreceni Zsuzsa


*
Képek:
Szőcs Tibor

*
Vissza a Galériához